Edzői szemmel az ETO CUP
Az idei évben immár 5. alkalommal kerül megrendezésre a 16 éves korosztály megmérettetése, az ETO FOOTBALL CUP. A házigazda ETO FC GYŐR mellett Európa több kiemelkedő utánpótlás nevelő klubja is részt vesz majd. Granát Balázs edzőt, előzetesen kérdeztük az augusztus végi tornáról.
Nyártól vetted át a csapatot, sikerült hamar megtalálni a közös hangot?
-Nyártól bízták rám igen a srácokat, de nem voltak ismeretlenek számomra, mert itt az ETO-ban a vezetőedzői teendők mellett más korosztályoknál is be kell segítenünk és ezért már találkoztam velük. Úgy gondolom, a srácok elfogadtak, megvan a közös hang és vannak kitűzött céljaink is.
Hogy zajlik a felkészülés, készültök valamivel külön a tornára?
-Külön a tornára nem készülünk, a bajnokságra készülünk, mert ugye az U16-17-es korosztálynak van egy minimális eredménykényszere az első 6-ban kell végezni, de mi jobbat szeretnénk a 6-ik helynél. A torna tökéletesen beleillik a felkészülésünkbe és jobbnál jobb európai csapatokkal mérhetjük össze a tudásunkat.
Nagy klubok utánpótlás csapatai is részt vesznek, érezhető ennek tudatában a játékosokon lévő drukk , bizonyítási vágy?
- Nagyon neves csapatok is eljönnek a tornára. A srácok nagyon várják már a Lazio elleni mérkőzést ami, ha minden igaz a stadionban lesz ez is egy plusz motiváció nekik, beszélgetnek róla, de nem erről szólnak jelenleg most a napjaink, különösebb drukkot nem érzek rajtuk.
Lazio, Bohemian Praha, DAC csoport. Mit gondolsz az ellenfelekről? Milyen erőt képviselnek, mivel lehet majd őket megfogni?
- Az ellenfelek közül a DAC-ot ismerjük a Lazio és a Prága ismeretlen számunkra, nem tudjuk milyen játékerőt képviselnek. Azt, hogy mivel lehet megfogni őket azt nem tudjuk, mi a saját játékunkat szeretnénk játszani és ha a srácok azt hozzák amit tudnak akkor úgy gondolom, hogy elérhetünk szép eredményeket, sokra hivatott ez a társaság. Remélem ezt a kilátogató nézőknek bizonyítják is.
Mik a célok a tornán? Mi az elvárás a srácokkal szemben?
-Célokat egyenlőre nem fogalmaztunk meg, minél szebb és gólerős focit szeretnénk bemutatni a kilátogató közönségnek és ez meglátjuk, hogy mire lesz elég.
Miben segítheti, miben viheti majd előre a jövőre nézve a csapatot , hogy ilyen szintű nemzetközi mérkőzéseket van lehetőségük játszani?
- Úgy gondolom a vezetők mindig azt tartják szem előtt minden korosztálynál, hogy a felkészülésünkben minél több nemzetközi mérkőzést játszunk és ezzel a srácok fejlődését szolgalják.
A torna programja:
2016. augusztus 26. péntek
16.00 Bohemians Praha – FK DAC 1904
16.05 SK Rapid Wien – SK Slovan Bratislava
16.10 FK Partizan Beograd – SK Slavia Praha
18.00 ETO FC Győr – SS Lazio (ITA)
2016. augusztus 27. szombat
10.00 ETO FC Győr – Bohemians Praha
10.05 SS Lazio – FK DAC 1904
11.30 SK Slavia Praha – SK Slovan Bratislava
11.35 FK Partizan Beograd – SK Rapid Wien
15.30 ETO FC Győr – FK DAC 1904
15.35 SS Lazio – Bohemians Praha
16.45 FK Partizan Beograd – SK Slovan Bratislava
16.50 SK Slavia Praha – SK Rapid Wien
2016. augusztus 28. vasárnap
09:15 A4 - B4 (7.-8.)
10:15 A3 - B3 (6.-5.)
11:15 A2 - B2 (3.-4.)
13:00 A1 - B1 (Döntő)
További információ: http://www.etocup.hu/hu/