Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Póczik és Glázer az ETO öregfiúk edzői

Póczik és Glázer az ETO öregfiúk edzői Póczik József lett az ETO öregfiúkcsapatának edzője. A győriek kiváló középpályása a márciusban elhunyt Verebes József utódja lett.

Póczik és Glázer az ETO öregfiúk edzői

„Óriási megtisztelés ez a feladat. Az ETO számomra a legelső klub Magyarországon, így nem csoda, hogy nagy örömmel folytatom Verebes József munkáját. Minden volt ETO futbalistára számítunk, aki még pályára tud lépni.” – fogalmazott az egykori játékos.

Szániel János, az ETO volt legendás vezetője, az ETO 100 Baráti Kör társelnöke menedzserként segíti az öregfiúkcsapatot.

„Örülök, hogy a mostani elnök, Drucskó Zoltán jóváhagyásával megmarad az öregfiúkcsapat. Az együttessel a vidéket járva gyakran tapasztaltuk, mennyien szeretik ezt a klubot. Számunkra is fontos, hogy sok helyre eljussunk. Az egyesület kérése volt, hogy Póczik József vegye át, s Glázer Róberttel közösen irányítsák a csapatot. Nem lesz könnyű dolguk, azt is tudom, nem egyszerű összehozni néha a társaságot.”

A csapat technikai feladatait ellátó Mohay Gábor várja az együttest fogadni szándékozó települések jelentkezését. Érdeklődni lehet a 30/9843-343-as telefonszámon lehet.

KISALFÖLD.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink