Győzött az ETO Somorján
Bata és Fekete góljaival győzött az ETO, a szlovák másodosztályba idén feljutott STK Samorin ellen egy kiegyenlített, helyenként harcias, változatos iramú mérkőzésen.
Alig kezdődött el a mérkőzés, egy szép akció után Bata lőtt a hazai kapuba, vezetést szerzett az ETO (0-1). A mérkőzés ezután kiegyenlítődött. Majdnem kettőre nőtt az győri előny, Kulcsár K. szabadrúgása a felső lécen csattant. A többi helyzet mindkét oldalon kimaradt, így a szünetig nem változott az eredmény.
A második 45 percben egy harcosabb és játékban gyorsabb Somorja jött ki a pályára, ennek eredményeképpen egy bal oldali beadást követően kiegyenlített a Samorin az 53. percben (1-1). Horváth bele tudott ütni a lövésbe, de a közelről erősen meglőtt labda róla vágódott a felső léc alatt a Győr kapujába.
A lendületbe jött hazai csapat ezekben a percekben megszerezhette volna többször is a vezetést, azonban pontatlan volt a befejezés, illetve a csereként a szünetben beállt Horváth magabiztosan védett.
A félidő utolsó 25 percére cserékkel frissítette csapatát Bekő Balázs, majd miután fölénybe is került az ETO, érződött Szabó B. kapufája után, az ETO akarja a győzelmet. A 87. percben aztán Fekete bombájával meg is szerezte a győzelmet az ETO (1-2).
A kemény alapozás időszakában lejátszott 4. felkészülési mérkőzésen megérdemelten nyertünk az STK Samorin ellen. Az ETO a Parndorf elleni döntetlen után ismét győzelemmel térhetett haza.
A következő két felkészülési meccsét már otthon játssza a Győr, jövő szerdán az MTE, szombaton a DAC II. lesz az ellenfél. Mindkét mérkőzést a Stadionban játsza a csapat.
STK SAMORIN – ETO FC Győr 1-2 (0-1)
ETO: Kunsági (Horváth 46) – Simonfalvi (Földes 46), Gyagya A. (Szalai 46), Nagy J., (Szabó Lukas 70), Fejes János (Kiliti 46) – Nagy Á., (Kozma M. 66), Pongrácz (Koncsag 46), Kulcsár K. (Illés 46), – Ködmön Z. (Szabó B. 46), Balajti Á. (Fekete T. 63), – Bata (Iván A. 46)
Gólszerzők: Horváth Csaba (53), illetve Bata Csongor 1’, Fekete Tamas 87’