Régi ismerős a kapusedző pozíciójában
Boros Lukács az ETO egykori kapusa, több mint 100 elsőosztályú mérkőzésen védte a zöld-fehérek hálóját, mostantól a kapusokat edzi az ETO-nál.
Boros Lukács a korábbiakban az NBII.-be feljutó MTE csapatánál volt kapusedző, ahol saját fiát, az óváriak kapusát, Boros Tamást is edzette. A helyét Mosonmagyaróváron Deli Zoltán, volt kapusunk veszi át.
„Hétfőn kerestek meg az ETO vezetői azzal, hogy mindenképpen váltani akarnak a kapusedzői poszton – mondta Boros Lukács. – Mivel érzelmileg is kötődöm a győri klubhoz – csaknem száz élvonalbeli mérkőzést játszottam a csapatban –, és korrekt szerződést kínáltak, elfogadtam az ETO felkérését. Azt gondolom, hogy hosszú távon nem szerencsés, hogy én legyek a fiam, Boros Tamás kapusedzője, talán irreálisan sokat is követeltem tőle, és ez nem volt jó hatással a teljesítményére. Nyilvánvaló, hogy nem örültem annak, hogy a tavasszal keveset védett, viszont amikor ő állt a kapuban, akkor szinte lefordultam a kispadról az idegességtől. Beszéltem erről vele és úgy éreztem, hogy a klubváltásom őt is segítheti a pályafutásában. Deli Zoltán személyében egyébként egy volt kapusom veszi át a helyemet, és tudom, hogy nála jó kezekben lesznek a Mosonmagyaróvár kapusai.” - nyilatkozott Boros Lukács az mte1904.hu-n.