Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az ETO-s fiatal rekordösszegért a Bundesligában

A 18 éves Bénes László, aki az előző szezonig az ETO-ban szerepelt, a német elsőosztályú, bajnokok ligája szereplő Mönchengladbach csapatához igazolt 5,5 millió euróért.

Az ETO-s fiatal rekordösszegért a Bundesligában

A szlovákia magyar játékos végig járta az ETO korosztályos csapatait, az előző szezonban pedig már az NBI-es elsőcsapatban is bemutatkozott. Lászlót 4 évi győri szereplés után, tavaly nyáron vitte el a Zsolna csapata. Bénes László-t Európa legnagyobb tehetségei között tartják számon már évek óta, ennek megfelelően a La gazetta dello Sport újság nemrégiben az 50 legnagyobb tehetség közé válosztotta be. László szerepelt az U15, U16, U17, U18 és U21-es csapatainkban, majd az előző szezonban, 4 ligakupa mérkőzés mellett, egy alkalommal pályára lépett az NBI-ben is. Sok sikert kívánunk!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink