Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Hétfőn érkeznek az új igazolások

Hétfőn kezdi meg felkészülését az ETO FC Győr az új szezonra. A csapat egy átmozgató edzéssel kezd, majd kedden és szerdán orvosi vizsgálatok és napi két edzés következik. A felkészülési időszak alatt 6 edzőmérkőzést játszunk, ebből egyet hazai pályán.

Hétfőn érkeznek az új igazolások

Korábban már biztossá vált, hogy az ETO-nak el kell töltenie még egy évet az NBIII.-ban. Hogy az előző évi kudarccal felérő 4. hely ne ismétlődhessen meg, a csapatot számos új igazolással erősíti meg a vezetőség. A csapat idei játékosállományát három részre lehet bontani. A keretet az akadémián nevelkedett meghatározó játékosok, az utánpótlásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok és a magasabb osztályokból újonnan érkező rutinos, NB I. és NB II.-es tapasztalattal rendelkező játékosok alkotják majd. Az ETO FC Győr több játékos lejáró szerződését nem hosszabbította meg, így távozókkal is kell számolni. A konkrét játékoskeret változásokat hétfőn tesszük közzé.

A felkészülés során 6 darab edzőmérkőzést játszunk, ebből 5 meccset idegenben és egyet hazai pályán. Először a Puskás Akadémia ellen, majd sorban a Parndorf, Salgótarján és a Somorja ellen. Az egyetlen hazai edzőmérkőzésünk július 23.-án a szlovákiai DAC ellen lesz, az utolsó edzőmeccsünk pedig a Bágyogszovát ellen.

A szezon az MLSZ versenykiírása alapján az augusztus 6.-ai hétvégével kezdődik. Jegy és bérlet infóval a jövőhéten jelentkezünk.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink