Lány U17: Csúcsfocival bronzérem!
Az ETO U17-es lány labdarúgói káprázatos teljesítményt nyújtva felőrölték a Fradit, így 2-1-es arányban csapatunk megérdemelten diadalmaskodott és szerezte meg a bronzérmet. Ez a találkozó méltó befejezése volt a szezonnak.
Ebben a korosztályban a Keleti és Nyugati csoport küzdelmei már egy héttel ezelőtt véget értek. Nyugaton csapatunk 22 mérkőzésen 8 pontot vesztve a 2. helyet szerezte meg. Így most a bronzéremért mérkőzhetett meg Kelet másodikjával. Ellenfelünk nem más volt, mint a magyar labdarúgás fővárosi női foci fellegvárának számító FTC. Nem ígérkezett könnyű párharcnak. De…
Aki jó mérkőzésre számított, az nem csalódhatott. Egyetlen negatívum talán a pálya talaja volt. Az találkozó első 5 percében lányaink még ismerkedtek a talajjal és az ellenféllel, de utána átvették az irányítást, az FTC-nek csak néha-néha sikerült közelebb kerülni kapunkhoz, amíg mi folyamatosan rohamoztunk. Nagyon nagyot dolgoztak a játékosaink ezen a rossz talajú pályán, de meg lett az eredménye. Kovács Laura felívelését a mindössze csak 14 éves Zsédely Réka fejelte a kapuba. Az eddig is hangos győri tábornak ekkor még jobban megjött a hangja és a győriek fantasztikus szurkolásától még a pesti panellakások ablakai is megrezeghettek. Nem volt véletlen a szurkolók, szülők öröme, hiszen nem mindennapi jelenség, hogy az ETO így lefocizza a Ferencváros együttesét, ami szintén jó erőkből állt, emellett papíron fizikai fölényük is volt még ehhez a korosztályhoz is fiatal csapatunkkal szemben. De a pályán ez mit sem látszott, hengerelt az ETO és egyre többször alakítottunk ki komoly helyzeteket.
A félidő után sem állt le együttesünk, sőt… Zsédely révén a 44. percben már 2 gólosra duzzadt a győri előny. Ezt követően is a pálya adta lehetőségekhez képest kreatívan játszottak lányaink és felőrölték ellenfelüket, de újabb gól már nem sikerült szereznünk. Az ellenfélnek viszont igen a hosszabbítás utolsó perceiben, de ez igazából már számított a bronzérem szempontjából. Ekkor már zúghatott a lelátón a: Szép volt csajok! Szép volt csajok! A találkozó méltó befejezése volt az évnek és az iram NBI-es meccseket idézett. Meg lehet kockáztatni, hogy a lányok talán a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtották, és olyan ellenféllel játszottak, akivel tényleg lehetett egy színvonalas mérkőzést produkálni. A döntőt egyébként büntetőrúgásokkal a Kóka FNLA csapata nyerte meg az MTK ellen. Az éremátadásnál rendkívül boldog győri lányokat láthattunk, akik ezzel az eredménnyel megkoronázták egész éves teljesítményüket.
Süle János (ETO, edző): - Nagyon büszke vagyok a csapatomra, jó hangulatú találkozón a lányok ma szenzációsan fociztak. Az első 5 perc kivételével végig a mi akaratunk érvényesült. Az a mérkőzés méltó volt a szezonzárásra. Úgy gondolom, a lányok kiválóan teljesítettek több fronton is, és mindenhol a legjobb négybe jutottak. Ez a mai bronzérem pedig egészéves teljesítményük megkoronázása volt.
Lány U17, bronzmérkőzés
Budapest, Elektromos SE Sporttelep
2016.03.12 – vasárnap 15:30
ETO FC Győr – Ferencvárosi TC 2-1 (1-0)
ETO: Mészár - Fél P. (Burián 75.), Kovács, Fél A., Fülöp D., Fülöp H. (Böcskei 75.), Szűcs, Erdész, Horváth, Zsédely, Bódai, (Horváthová 75.)
Vezetőedző. Süle János
Gólszerző: Zsédely (29.,44.) ill. Papp (81.)
eto.hu Baracskai Ádám
Képek: Borbély Róbert