Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzelem Andráshidán!

Az ETO újabb győzelmet aratott a Bekő érában, bár most nem ő irányította a csapatot. De a kispad jó döntést hozott, a csereként beálló Mayer a hajrában megszerezte a győzelmet jelentő találatot.

Győzelem Andráshidán!

Kezdetben nem tudott egyik csapat sem mezőnyfelőnyt kialakítani. De az első komoly győri helyzetből gól is született. A 14. percben Weitner tökéletesen vette észre, hogy Illés kiugrásra kész. Weitner középről a 16-oson belülre emelt, majd a labdára lecsapó Illés elgurította a kapus mellett. (0-1) Az első félidőben több ETO helyzet is kialakult, azonban ezek kihasználatlanul maradtak. 

A második félidőt az Andráshida kezdte támadóbb szellemben, ennek meg is lett az eredménye kiegyenlítettek a 65. percben. Hazai szöglet után keveredés volt a győri kapu előterébe. A játékszer az eddig is veszélyesen játszó Szegleti elé pattant, aki kíméletlenül 5 méterről kipókhálózta a bal felsőt. (1-1) Az ETO-nak sikerült fokozatot kapcsolnia, a csereként beálló Mayer a hajrában megszerezte a vezető találatot. Egy szögletet követően Mayer 5 méterről a kapusnak esélyt sem adva a hálóba vágta a labdát. Az utolsó fordulóban hazai pályán vasárnap a Dorog együttesét fogadjuk. 

Online szöveges tudósítás! 


Andráshida SC - ETO FC Győr 1-2 (0-1)

Andráshida: Horváth M. - Török, Horváth T., Tóth L., Szegleti, Balla, Pajor, Bíró, Kovács (Baráth 68.), Kalamár (Tóth 72.), Pesti (Varga 82.)
Vezetőedző: Dobos Sándor

ETO: Horváth - Köles, Nagy, Csató, Németh, Pongrácz, Illés (Borkai 74.), Vankó, Németh, Weitner (Lénárt 85.), Vörösbaranyi (Mayer 61.)
Edző: Jäkl Antal

Gólszerzők: Szegleti (65.) ill. Illés (14.), Mayer (81.)

 

eto.hu Baracskai Ádám 

Kapcsolódó videó


Kapcsolódó hírek

Az Andráshida következik

Az Andráshida következik

Két fontos mérkőzést játszik még a szezonban az ETO, de fél szemmel mégis az NB II. küzdelmeire kell figyelnünk. A nyugati csoportban ugyanis már eldőlt az első kettő feljutó kiléte, de a csapat még továbbra is versenyben van a feljutásért, hiszen két csapat nem kapott licenszet az NBII-es induláshoz. Az esély életben tartásához szükség van a győzelemre.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink