Győzelem, de a bajnokavatás elnapolva!
Küzdelmes mérkőzésen, szoros első játékrészt követően az ETO 5 perc alatt hármat berámolt a vendégek kapujába. Innen már nem volt kérdéses a győri győzelem, a kiválóan küzdő Veszprém ellen.
Mindkét csapat támadó szellemben lépett pályára. Meglepetésre a vezetést először a vendégek szerezték. Németh futott meg a jobb szélen, a kapura 9 méterről lövésre szánta el magát, ami megpattan a védekező Drahovskyn. Ez megzavarta kapusunkat és a labda a bal alsóba csorgott. (0-1) Gyorsan jött a válasz is, méghozzá az ETO fiatal játékosa Sáhó Kristóf révén. Sáhó jobb szélről megeresztett közép-távoli próbálkozása egyenlítést eredményezett. (1-1) Ezt követően az előny hazai kézbe került. Seidler lekészítéséből Drahovsky hatalmas bombát ragasztott a jobb felsőbe. (2-1) A vendégek innen kezdve átálltak vészkapusos játékra. Madarász János ezen húzása beváltnak bizonyult, a 12. percben már ismét egyenlő volt az állás. Boromisza egy győri labdavesztést kihasználva indult meg és Matkoviccsal szembe találva magát a bal alsóba gurított. (2-2) Ez a gól nagy lendületet adott a vendégeknek. Gunther passzából Boromisza szerezte meg saját maga második, csapata harmadik találatát. (2-3) A hazaiak még a szünet előtt változatattak az eredményen. Szép játékot követően Seidler a kapu elé tálalt, majd a szédületes ütemben bevetődő Drahovsky sodorta a labdát a gólvonalon túlra. (3-3) Az első félidőben izgalmas csatát láthattak a nézők.
Az ETO igyekezett már a játékrész elején eldönteni a 3 pont sorsát. Öt perc alatt háromszor rezgettük meg a vendégek hálóját. Harnisch jobb szélről passzolt Jaison elé, aki erővel a kapuba vágta a labdát. (4-3) Két perccel később ismét Harnisch Ákos volt a főszereplő, ezúttal a gólszerző szerepét töltötte be. Amrani káprázatos hosszú átadását Harnisch jobb külsővel juttatta a gólvonalon túlra. (5-3). Az ETO hullám nem állt meg, Amrani üres kapus találatával már 3 gólos volt a különbség. (6-3). A Veszprém mindent megtett a szépítés érdekében, sokat támadott, ennek ellenére a 33. percben csapatunk növelte előnyét. Jaison szolgálta ki a jó helyzetben lévő Solanot, aki nem hibázott. (7-3) De a vendégek még ekkor sem törtek meg. Előbb Tar, majd Gunther révén csökkentették hátrányukat. (7-5) Ezzel Gunther a végeredményt is beállította, 7-5-re győzött az ETO a derekasan helytálló Veszprém ellen. A bajnokavatás azonban még elmaradt, mivel a Dunaújváros is győzedelmeskedett a Berettyó otthonában. Az ünneplésre így, pont a Dunaújváros otthonában kerülhet sor kedden.
Jordi Illa: - Ugyan a győzelem volt a lényeg, ez sikerült is kiharcolni, ám annak nem örülök, hogy nem futsaloztunk jól. Főleg az első félidőben játszottunk hozzánk képest nagyon rosszul, a szünet után aztán feljavultunk, de összességében sok gólt kaptunk.
Madarász János: - Gratulálok az ETO-nak a bajnoki címhez, mert szerintem ezt már megszerzik a győriek, hiába nyert másik találkozón a Dunaújváros. Mindent megtettünk amit tudtunk, ami ebben a mérkőzésben számunkra volt, azt kihoztuk belőle.
Rába ETO - FC Veszprém 7-5 (3-3)
ETO: Matkovics – Solano, Juanra, Harnisch, Jaison
Csere: Seidler, Drahovsky, Rick, Amrani, Sáhó, Jakatics, Farkas, Alasztics, Tóth
Vezetőedző: Jordi Illa Solé
Veszprém: Spandler, Németh, Boromisza, Tar, Finta
Csere: László, Gunther, Bognár, Püspök, Sándor, Erdősi, Sárdi
Vezetőedző: Madarász János
Gólszerzők: Németh (8.), Boromisza (12., 16.), Tar (35.), Gunther (36.) ill. Sáhó (8.), Drahovsky (10.,18.), Jaison (22.), Harnisch (24.), Amrani (24.), Solano (33.)