Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az ETO nyerte a csúcsrangadót!

Ötödik mérkőzését is magabiztosan hozta a címvédő a Berettyóújfalu ellen a Felső házban. A rangadón Seidler, Juanra és Harnisch góljaival az ETO már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Az ETO nyerte a csúcsrangadót!

Örökrangadóhoz illő csata, magas színvonalú játék jellemezte végig a két rivális csúcsrangadóját. A mérkőzés elején kétszer is Matkovicsnak kellett nyújtózkodnia, mivel Dávid, majd Komáromi is jó helyzetből tüzelhetett a győri kapuba. A hatodik perc kezdetén Drahovsky vette tűz alá kétszer tihanyi kapuját, de a Berettyó kapusa is védett. Egy perccel később szép támadás után Amrani perdített közelről a jobb kapufa mellé. Lüktető és változatos volt a játék az első félidőben, jól szórakozott a közönség. Mindkét kapu veszélyben forgott, de nem szerzett gólt egyik csapat, pedig voltak lehetőségek, de vagy a kapusok védtek, vagy a játékosok voltak pontatlanok befejezéskor. A 11. percben Siedler lövését Tihanyi gyors vetődéssel elcsípte, majd Drahovsky labdájába vetődtek bele. Seidler különösen aktív volt, meg is szerezte a vezetést az ETO-nak a 12. percben. A jobb szélen nem bírtak lépést tartani vele, lefordult védőjéről és lendületből az elvetődő Tihanyi felett lőtt a hálóba (1-0)! Jön a válasz, Rábl kemény lövését Matkovics tolja ki bravúrral. Felgyorsult az iram, Seidler passzát Alex emelte kapura, Tihanyi vállal mentett. A 17. percben gyors győri támadás után, a kivetődő Tihanyi fejét találta el a labdával Drahovsky, közel volt nagyon az  újabb ETO találat. Felerősödtek a hazai támadások a hajrára, ami meg is hozta a gyümölcsét, Juanra találta el kegyetlenül a labdát egy csel után, hálószaggató góljával kettővel vezet az ETO (2-0). Egy perc sem telt el, a győri lendület sem fogyott el, Harnisch Ákos a jobb szélről, elegánsan emelt Tihanyi kapujába (3-0).

Küzdelmesebb lett a meccs a szünet után, a Beri rendezte sorait, mindkét csapat taktikusan játszott, jól is szűrték egymás támadásait a 2. félidőben. Juanra felívelését szép mozdulattal Seidler fejelte kapura, Tihanyi résen volt a 30. percben. Vészkapus játékra váltott a Berettyó, hogy csökkentse a különbséget, de fegyelmezetten játszik az ETO, nincs újabb találat. Jól kijátszott akció végén Alex továbbítását Jaison lövését Tihanyi tolta oldalra a 35. percben. Juanra ívelhetett üres kapura, de mellé szállt a labda. A hajrára többet támadott az ETO, de az eredmény nem változott.

A megérdemelt három gólos sikerrel újabb lépést tett a bajnokság megnyeréséhez a Rába ETO Futsal csapata, hamarosan meglehet a hatodik futsal bajnoki címe a győri csapatnak!

Jordi Illa Solé: Nagyon örülök, mert működött, amit gyakoroltunk és megbeszéltünk a héten. Tudtuk, a Berettyó nagyon erősen kezdi a meccset, az első 15 percben nagyon agresszív, küzdelmes. Mi tudtunk fejlődni azt csináltuk, amit kell, majd jöttek a gólok, amivel meg is nyertük a találkozót. Az döntött, hogy az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban pedig taktikusan tudtunk futsalozni. Úgy vélem, megérdemelten a három gólos különbség is.

Turzó József: Azt gondolom, hogy a Győr megérdemelten nyert. Az első félidőben megvoltak azért a helyzeteink, de rúgott gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. A hibáinkat amiket nyújtottunk, az ETO kíméletlenül kihasználta. A félidő második részében nagyon jól játszott a Győr. A szünet után nagyon kevés kapura lövésünk volt, próbáltunk először védekezésből kiindulni, majd 5 a 4-re váltani, de egyikből sem sikerült betalálni. Rúgott gól nélkül nincs győzelem, a legnagyobb hibánk az volt, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket, amit ki lehetett volna. Az eredmény reális, ma ennyivel jobb volt az ETO.

Rába ETO – MVFC-Berettyóújfalu 3:0 (3:0)

Gólszerzők: Seidler (12), Juanra (17), Harnisch (19)

ETO: Matkovics – Solano, Juanra, Alex, Seidler
Csere: Jaison, Amrani, Drahovsky, Harnisch, Sáhó, jakatics, Farkas, Alasztics, Tóth Gy.
Vezetőedző: Jordi Illa Solé

MVFC: Tihanyi – Komáromi, Szabó, Rábl, Dávid
Csere: Klochko Dmytro, Harmati, Trencsényi, Stanic, Stanic Rdan, Nagy, Sánta, Mezei
Vezetőedző: Turzó József

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


Kapcsolódó hírek

Hétfőn futsal csúcsrangadó!

Hétfőn futsal csúcsrangadó!

Évek óta a hazai futsal elite két meghatározó csapata a Rába ETO és a Berettyóújfalu csap össze a győri Magvassy Sportcsarnokban hétfőn este 18 órakor a rájátszás 5. fordulójában.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink