Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szombaton a Barátságparkban az ETO

Szombaton 10 órától 13 óráig az ETO FC Győr több játékosa és edzője is a Barátságparkban vesz részt a Sport- és Egészségnapon. A kilátogatók gyorsasági és ügyességi versenyeken vehetnek részt, sőt az ETO játékosaival is focizhatnak együtt.

Szombaton a Barátságparkban az ETO

Programok:

  • technikai pálya
  • fotocellás gyorsasági versenyek
  • kiskapus foci

„Nevezz,tesztelj,nyerj!”

A technikai pályán három korosztálynak rendezünk vetélkedőt:

  • 10 éves korig
  • 10-15 éves korig
  • 15 éves kortól

A korosztályok győztesei nyereménytárgyban részesülnek, melyet a nap végén adunk át a helyszínen, illetve elektronikus levélben értesítjük őket. A játékban való részvételhez helyszíni regisztráció szükséges (név, születési dátum, e-mail cím).

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink