Tóth Béla, Győr díszpolgára
A március 15-i ünnepség díszközgyűlésén klubunk koordinációs és erőnléti edzője több évtizedes példaértékű oktató-nevelő munkája, valamint edzőként végzett eredményes tevékenysége miatt díszpolgári címet vehetett át.
Elmondása szerint, minden titokban zajlott és fogalma sem volt róla, miért kértek tőle napokkal korábban önéletrajzot.
„ Nagy meglepetés és megtiszteltetés volt aztán a díszpolgári cím, igazán nem számítottam rá.” – tette hozzá.
Tóth Béla Győrben született, három diplomát szerzett. A pécsi egyetem után a Testnevelési Főiskolát is elvégezte, majd ezt követően szakedző lett. Tíz évet tanult felsőfokon azért, hogy maga is taníthasson. 1962-ben került a Bercsényi-gimnáziumhoz, ahol 43 évet töltött el testnevelő tanárként.
„ Amikor bementem a tornaterembe, megtaláltam a szabadságot. Senki sem szólt bele abba, hogyan foglalkozom a gyerekekkel. Minden tanulót önmagához mérten osztályoztam, hiszen ha mindenki kiemelkedően tehetséges volna a sportban, akkor az asztalosok nem csinálnának mást, csak dobogót a győzteseknek.”
Osztályfőnöki ráhatására és a sikeres felkészítés eredményeként a tanítványai közül körülbelül negyvenen választották a testnevelő tanári pályát. Közöttük külön kiemelte dr. Gyömörei Tamást, a Széchenyi-egyetem tanszékvezetőjét, aki szintén klubunk erőnléti és koordinációs szakembere.
Keglovich László már a kilencvenes években felismerte, hogy a labdarúgók számára mennyire fontosak az erőnléti edzések, így Tóth Béla az ETO felnőtt játékosait is edzette. Korábban ő maga is atletizált, rúdugróként 3,4 métert vitt át! „Az atlétika minden egyes elemét használja a labdarúgás. Gondoljunk csak a futásra, a felugrásokra, a mindennapi erőnlétre.” – magyarázza.
Munkásságát 2003-ban kezdte klubunknál és napjainkban is aktívan tevékenykedik. Ebben a hónapban ünnepli 79. születésnapját, de kondícióját sokan még mindig megirigyelhetnék. Előfordul, hogy délelőtt és délután is edzést tart a 15-16 és 19-es korosztálynak. Valószínűleg kevés klubban alkalmaznak vele egykorú trénert.
„ Sokat segít az önkontroll, ha már úgy érzem, nem bírom, akkor majd abbahagyom. Szerencsére ennek még nincs itt az ideje.”
Gratulálunk Béla bácsinak és reméljük továbbra is jó erőben és egészségben járulhat hozzá labdarúgóink fejlődéséhez!
Mészár Krisztina