Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Újabb pontokat vesztettünk

Sorozatban negyedszer veszített pontot az ETO. Kétgólos hátrányból sikerült még felállni, de egy félidőn át tartó emberelőny ellenére se lett fordítás a végére, rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul.

Újabb pontokat vesztettünk

Hiába volt nagy a győri labdabirtoklási fölény az első játékrészben kevésszer kellett igazán aggódnia a vendégek kapusának. Ellenben a fővárosiak két kontrájukból két gólt szereztek a félidő hajrájában Móczó révén, ezzel csökkentve a győri győzelmi reményeket.

A második félidőre egy feltüzeltebb csapat jött ki hazai oldalon. Rögtön megkezdődött Szatmári kapujának ostroma. A szépítő találatra nem kellett soka várni, büntetőhöz jutott az ETO, amit Vankó értékesített. Nem sokkal később emberelőnybe is kerültünk, Madarász begyűjtötte második sárgáját. Szinte percenként kerültek kidolgozásra a nagyobbnál nagyobb győri helyzetek, de az ellenfél kapusából sztárt csináltak játékosaink folyamatosan telibe lőtték. A jól helyezett lövéseket pedig óriási bravúrral hárította, egészen a 77. percig. Szabó Lukas tökéletesen eltalált, jobb felső sarokba lövését már ő sem védhette. A győri rohamok nem álltak meg, ennek ellenére a vezetést már nem sikerült megszerezni. Az akarat megvolt, de a befejezéssel nagy problémák voltak. A MTE és a Dorog is nyert a fordulóban, így nehezebbé vált helyzetünk. Jövő héten a Sárvár otthonába látogatunk, ahonnan reményeink szerint már tényleg győzelemmel távozunk!

Preszeller Tamás (ETO, vezetőedző): – Az első félidőben számomra érthetetlenül játszottunk. Arról volt szó, hogy megmutatjuk, mi vagyunk hazai pályán, ehelyett óvatosan futballoztunk, két hatalmas hibából pedig gólokat kaptunk. A második félidő szerintem rendben volt a helyzetkihasználás kivételével. A szurkolóink támogatásával beszorítottuk a Kerületet, egyenlítettünk, de sajnos nem tudtunk nyerni. Voltak gondjaink, Illés például nem volt egészséges, beinjekciózva futballozott. Változatlanul bízom a csapatban.

Bücs Zsolt (III. Ker., vezetőedző): – Az első félidőben komoly helyzetet nem tudott kialakítani az ETO, mi két ellentámadásból kétszer betaláltunk. A szünet után a játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, szerintem jogtalan volt a büntető és a kiállítás is. Ha ezek nincsenek, akkor mi nyerünk.

A mérkőzés online tudósítása ide kattintva elérhető!

ETO FC Győr – III. Ker. TVE 2-2 (0-2)

ETO: Horváth – Németh (Illés 46.), Nagy, Csató, Köles, Lénárt (Vörösbaranyi 78.), Pongrácz, Borkai (Weitner 46.), Vankó, Szabó L., Mayer

III. Ker. TVE: Szatmári – Marcsek, Pálfalvi, Kis (Kocsis 17.), Madarász, Móczó (Forgács 55.), Illés, Gálfi, Sipőcz (Kaszai 63.), Szilágyi, Szűcs

Gólszerzők: Vankó (47.), Szabó L. (77.) ill. Móczó (40.,45.)
Kiállítva: Madarász (52.)

 

eto.hu Baracskai Ádám

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink