Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

ETO ezüstérem Franciaországban

Ismét rangos nemzetközi tornára látogatott az ETO utánpótláscsapata, ezúttal a franciaországi Lille-be utazott az U16-os, U17-es csapat és ezüstéremmel térhetett haza. A csapat edzője Varga Antal meséli el a tapasztalatait.

ETO ezüstérem Franciaországban

Fárasztó út után érkeztünk meg Lillebe, ezért pénteken a pihenésé volt a főszerep. Szombaton 2 mérkőzést játszottunk, az első meccsen a Cambridge Uniteddal meccseltünk, viszont kikaptunk 3-1 re, délután a Krakkó ellen jó játékot bemutatva nyertünk 1-0 ra, majd másnap a helyi csapat ellen 5-0-ra. Utolsó csoportmérkőzésünket egy másik jól szervezett francia csapat ellen 2-0-ra nyertünk, így csoport másodikként végeztünk. Az elődöntőben egy nagyon jól felkésztett francia csapattal találkoztunk, ahol majdnem végig egy kiállítás miatt emberhátrányban játszva vezettünk. A mezőnyfölényünk ellenére egy furcsa körülmények között talált góllal viszont egyenlített az ellenfél. A büntető párbajban Pálfi 2 11est védett így a döntőbe jutottunk. Ott újra a Cambridge el találkoztunk és egy élvezetes, jó ritmusú kiegyenlített meccsen kaptunk ki így 2. helyen végeztünk.

Összességében hasznosnak ítélem meg a tornát, ahol különböző futballkultúrákat ismerhettünk meg, szervezett, gyors, jól felkészített csapatokkal játszhattunk, a tanultakat kiválóan tudtuk gyakorolni, és alkalmazni. Dicséret illeti a fiúkat és a kollégákat is, akik mindent megtettek a sikerért, mint a pályán, mint a pályán kívül. Úgy gondolom, hogy sikerült méltóképp képviselni a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiát. Az ezüstérem mellett egy egyéni díjat is sikerült begyűjteni, hiszen a torna kapusa Pálfi Donát lett.

A csapat névsora: Pálfi Donát, Lovász Ákos, Kiss Balazs, Mió Balázs, Mocsi Attila, Jakab Gábor, Kiliti Róbert, Krebsz Máté, Szánthó Bodó, Szánthó Regő, Kőfalvi Patrik, Horváth Emil, Múcska Viktor, Bencz Leonard, Csiba Zoltán, Kocsis Marcell, Tamás Attila, Nagy Tamás. 

Edzők: Tuifel Péter, Varga Antal, Takács János, Jankovics István

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink