Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egy álommal kevesebb!

Női labdarúgóink vereséggel felérő 1-1-es döntetlent játszottak a Honvéd ellen a Magyar Kupa elődöntőjébe. Így a hazai csapat került a kupa fináléjába.

Egy álommal kevesebb!

A játékot győri labdabirtoklási fölény jellemezte, de ez gólokban nem mutatkozott meg. Az ETO ezennel nem volt képes nagy ziccereket kialakítani. Érződött a két meghatározó játékos hiánya, akadozott a gépezet. Az első félidőben Rybanska felíveléséből Süle Dóra veszélyeztethette a kaput, de az ellenfél védői magabiztosan tették dolgukat.

A második félidőre sem változott a játék képe, legalábbbis egy ideig. Ahogy, telt múlt az idő az ETO kénytelen volt mégtöbb játékosát felküldeni előre. Hiszen tudták, a versenyszabályzat szerint döntetlen esetén az alsóbb osztályú csapat jut tovább. A végéhez közeledve kinyílt az ETO, ezt kihasználva egy kontrából Pári talált be. (1-0) Ilyenkor már két gól kellett volna a továbbjutáshoz. Ez sajnos nem lett meg. De a 93. percben Kalmár 11-es góljával kiegyenlített az ETO. (1-1) A vezetés megszerzésére már nem volt idő, felhangzott a hármas sípszó. Ami azt jelentette a másodosztályú Honvéd játsza a döntőt a Ferencváros együttesével.

Csapatunk becsülettel küzdött, de ez ma ennyire volt elég. Az eddig megszerzett érdemeket ne vegyük el tőlük, a kupában és a bajnokságban is első NBI-es szezonjukban bejutottak lányaink. Ehhez gratulálunk nekik.

A mérkőzés online szöveges közvetítése ide kattintva elérhető!

Horváth Tamás (ETO,vezetőedző): - Nagyon akartuk ezt a győzelmet, úgy gondolom ez meg látszott a pályán is, de gólt nem sikerült lőnünk. Kialakítottunk 3-4 helyzetet ezek kimaradtak. A végén Amandát is felküldtem csatárnak, egy rossz helyezkedés után szereztek vezetést a hazaiak.  Nagyon hiányzott a két meghatározó játékosunk, nem tudtuk kellően felpörgetni a játékot. Úgy gondolom ma megérdemelten nyert a Honvéd.

Nikandish Hossein (Honvéd, vezetőedző): - Nagyon jól felkészült csapat ellen játszottunk. Jó csapat a győri ETO, de fel tudtunk nőni hozzájuk. Több gólt is rúghattunk volna. A kapott gól nekünk már nem számított, hiszen az már a 93. percben volt. Úgy gondolom ma nagyon jól játszottunk.


Förch Női Magyar Kupa, elődöntő
2016.03.30. – szerda 16:30
Budapest Honvéd – ETO FC Győr
Helyszín: Budapest, Bozsik József Stadion 

Honvéd: Farkas - Tóth, Gula, Gyöngyösi (Romanoczki 82.), Malinovszky, Nagy, Krár, Görög, Várkonyi, Horváth (Pári 22.), Kovács
Vezetőedző: Nikandish Hossein

ETO: Szabó - Fél A., Fleck, Amanda, Fél P., Kovács (Szűcs 22., Soós 72.), Kalmár, Tóth, Rybanska, Süle, Vígh
Vezetőedző: Horváth Tamás

Gólszerzők: Pári (78.) ill. Kalmár (93.)

 

eto.hu Baracskai Ádám

Kapcsolódó képek

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink