Szakmai út a bécsi „nagy testvérnél”
Múlt héten szombaton az SK Rapid Wien csapatánál vendégeskedtek az ETO FC Győr munkatársai. A látogatás során szerzett tapasztalataikat osztják meg velünk a kollégák.
A tanulmányút keretében a bécsi zöld-fehérek ideiglenes otthonában, az Ernst Happel Stadionban került sor a szakemberek eszmecseréjére. A létesítmény bejárása során testközelből figyelhették meg a mérkőzés szervezésének és rendezésének minden apró részletét, majd ezután 13.000 szurkoló társaságában tekinthették meg a legnépszerűbb osztrák futballklub nem igazán jól sikerült hazai bajnokiját (SK Rapid-Admira Wacker 0:4).
Nagy Katalin (marketing manager):
Marketing oldalról tekintve sok különbség nem észlelhető, ami szemmel látható. A háttérben viszont jóval nagyobb személyzettel és szélesebb körben dolgoznak, ami érthető, hiszen egy átlagos mérkőzésen 13.000, míg egy rangadón 30.000 néző van jelen. Ami számomra lenyűgöző volt, az a szurkolók óriási hangulatkeltése, ahol a kemény mag 2500 főt jelent.
Juhász Péter (IT manager):
A munka folyamataink 90%-ban hasonlóak, viszont ők érezhetően sokkal nagyobb költségvetéssel és más mentalitással dolgoznak. Még a labdaszedő srácoknak is külön főnökük volt, a klubnak pedig saját informatikai részlege, ami a jegyértékesítő rendszertől, az online felületekig mindent lefed.
Kovács Tivadar (sales manager):
A bécsi zöld-fehér klub vezetősége nagy szeretettel és nyitottsággal fogadta az ETO FC delegációját, melynek nagy örömömre tagja lehettem. Rutinos osztrák kollégák a bajnoki mérkőzés előtti szervezési feladatok közepette is készséggel álltak rendelkezésünkre. Így igazán életszerű volt az elmondott gondolatok és az napi munka egy időben történő megtapasztalása.
Számomra Andy Marek Úr fiatalos lendülettel átadott tapasztalatai voltak talán a legértékesebb információk.
A „Rapid Család” tagjainak mindenre kiterjedő gondoskodása és szervezettsége irigylésre méltó érték, mely kialakítása nem volt kis munka. Több száz szurkolói klub (összesen 11.000 tag) és a Rapid 12.000 klubtagjának folyamatos szervezése, mérkőzésenkénti kontrollálása nagy feladat és talán még nagyobb felelősség, amihez elengedhetetlen a sportág szeretete és a szurkolókkal ápolt kölcsönösen jó kapcsolat.
Korsós György (klub manager):
Mindennapi munkánk során arra törekszünk, hogy minél jobban ki tudjuk elégíteni az ETO szimpatizánsok igényeit. Az ilyen jellegű tanulmányutak tapasztalatai segítségünkre lehetnek abban, hogy a szurkolóinknak nyújtott szolgáltatásunk minőségét még jobbá tudjuk tenni néhány, egy érettebb futballkultúrában már bevált és működő ötlet adoptálásával. Ők rengeteg energiát fektetnek bele, hogy a klub erőforrásait pozitív fogyasztói értékekké konvertálják. Megpróbálnak maximálisan megfelelni a nézők elvárásainak, hogy megelégedettek legyenek. A szurkolói attitűdök és szükségletek megegyeznek, a különbség „csupán” annyi, hogy a Rapidnál más dimenzióban dolgoznak.