Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az ETO edzője, Tóth Béla díszpolgár lett

Az ETO koordinációs edzője Győr város díszpolgári címét vehette át a március 15.-ei díszközgyűlésen

Az ETO edzője, Tóth Béla díszpolgár lett

Tóth Béla József testnevelő tanár, szakedző több évtizedes példaértékű oktató-nevelő munkájáért, valamint edzőként végzett eredményes tevékenységéért vehette át a díszpolgári címet. "Ha az ember eljut oda, hogy a szakmája a hobbijává is válik, akkor egész sok mindent el tud érni. De nem egyedül, hanem tanítványaival és a kollégáival közösen." - mondta a díszközgyűlést követően a Kisalföldnek. 

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink