Irány a felsőház!
Az újonc ETO 0-0-s döntetlent ért el a szombathelyi Viktória ellen az alapszakasz utolsó fordulójában, ezzel megszerezte a felsőházat jelentő hőn áhított 4. helyet.
Vasárnap délután kezdetét vette a „Nyugati Derbi”, melynek pikantériájához hozzájárult, hogy a két csapat azonos pontszámmal állt a tabellán. Az első játékrészben a nagy szél csapatunkat hátráltatta, ennek ellenére a mérkőzés első próbálkozását Németh Lorettától láthattuk, de szabadrúgását magabiztosan hárította a válogatott kapus, Bíró Barbara. Egyik félnek sem sikerült a másik felé kerekedni. A csapatok próbáltak egymáson fogást találni. Mindkét gárdán látszott a nagy tét, nagy elszántsággal, motivációval futballoztak. A hazaiak többször durvaságba váltó agresszivitása kárunkra lett. Már a 20. percben megsérült Fél Patrícia, akit mentő vitt el a helyszínről. Sérülése nem annyira súlyos, mint elsőnek tűnt. De a stoplik lyukakat hagytak a térdében, amiket összevarrtak neki.
A folytatásban mindkét félnek voltak gyengébb próbálkozásai, amit a hálóőrök megfelelő magabiztossággal hatástalanítottak. A 60. percben Horváth Tamás kénytelen volt második cserelehetőségét is kihasználni, Németh Loretta is megsérült, kézben vitték le a pályáról. Szerencsére nála sincs nagyon súlyos probléma, de a szalagjai sérülhettek.
A mérkőzés helyzete a 76. percben Öreg jobb oldali szöglete után Fleck Niki előtt adódott, de két méterrel a kapu előtt rosszul ért labdába, ami a kapu felé pattant. A találkozó végeredménye 0-0 maradt. Ez szokatlan magyar női labdarúgó mérkőzésen, de bizonyíték mindkét fél szervezett játékára.
A nagy izgalmak csak a lefújás után következtek, hiszen ekkor az Astra – MTK párharcából még 5 perc hátravolt. Tudniillik csapatunk abban az esetben lehetett felsőházas, hogy minimum annyi pontot szerez, mint az Astra. Csepelen erre az időre már 2-2-t mutatott az eredményjelző, így mindenki jogosan aggódhatott. De egyszer csak lehetett hallani a győri táborból, hogy FELSŐHÁZ! FELSŐHÁZ! Döntetlennel ért véget az a küzdelem is, így elérte titkon remélt célját az újonc győri csapat!

Az alapszakaszt következő cikkeinkben majd a vezetőedzőnk és a játékosok is értékelni fogják. Röviden annyit: nagy, megérdemelt bravúrt aratott fiatal kis együttesünk. A női labdarúgás fejlődését is mutatja, hogy már nem csak „Budapest bajnokság” az NB I., hanem a legjobb 4 között kettő nyugati csapat is képviselteti magát.
Hajrá ETO, hajrá lányok!
Jet-Sol Liga, női labdarúgó NB I., 14. forduló
2016.03.13. – vasárnap 14:30Helyszín: Bük, Büki TK Sporttelep
Viktória Trend-Optika – ETO FC Győr 0-0
Viktória: Bíró - Kun, Manhart, Balogh (Siklér 30.), Vörös, Harsányi, Csidei, Fábián, Rózsa (90.), Magyar, Magyarics
Vezetőedző: Csordás Csaba
ETO: Szabó - Fél A., Fleck, Sister, Fél P. (Kovács 20.), Kalmár (80.), Rybanska, Tóth, Öreg, Süle, Németh (Vígh 60.)
Vezetőedző: Horváth Tamás
A mérkőzés online azöveges tudósítása itt olvasható!
eto.hu Baracskai Ádám