Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Közel volt a győzelem

0-0-s döntetlen született az ETO FC Győr-MTK II rangadón. Csapatunk sajnos nem tudta mezőnyfölényét gólra váltani a hazai közönség előtt.

Közel volt a győzelem

Az első 45 percben többet támadott a Győr, meg is voltak a helyzetek, azonban a kapu előtt igazán tiszta lehetőség alig alakult ki. A vendég kontrák igen csak veszélyesek voltak, de Horváth biztos kézzel védett a győri kapuban, ahogyan ezt tette MTK-s kollégája is a másik oldalon. A szünet előtt kiegyenlítődött a játék, sőt az MTK Hujber lövésével megszerezhette volna a vezetést, de a kapufa mentett a 45. percben.

A szünet után lassan lendült játékba az ETO, majd a cserék javítottak a támadásokon, azonban továbbra is gólképtelen volt az ETO, talán Köles állt a legközelebb a győriek közül, hogy betaláljon, de vetődve csak mellé tudta lőni a labdát három védőtől szorongatva.  AZ MTK főleg a pontrúgásaiból veszélyeztetett, de Szatmár majd Deutsch szabadrúgását Horváth Dániel a győriek kapusa kivédte.

A játék képe alapján igazságosnak tűnik a gólnélküli döntetlen, de kisebb szerencsével talán az ETO közelebb állt a győzelem megszerzéséhez.

Sajnos nem sikerült ma nyerni az ETO labdarúgóinak, pedig több lehetőségünk volt rá, mint az MTK-soknak. A fiúk ma hadilábon álltak a gólszerzéssel, remélhetőleg a következő Balatonfüred elleni meccsen ezen tudunk javítani. Csak az ETO! Hajrá Győr!

Pölöskei Gábor (MTK II vezetőedzője): Kemény mérkőzés volt kevés helyzettel, úgy gondolom igazságos eredmény született igazságos döntetlennel.

Preszeller Tamás (ETO vezetőedzője): Három megnyert után az első hazai mérkőzésünkön többet vártam a csapattól. Egy félidő előnyt adtunk a riválisunknak, akik nagyon szervezetten és jól játszotta azt amit játszott. Ezért sajnos nem is alakulhatott ki sok helyzet. A szünet előtti teljesítménnyel elégedetlen vagyok, nem ezt beszéltük meg és nem ezt gyakoroltuk. A 2. félidőben jobb lett a cserék hatására játékunk, talán kevés tiszta lehetőséggel, de a vendégek kontráiban is benne voltak a gólszerzés lehetőségei. Így sajnos nekem is azt kell mondanom, hogy igazságos döntetlen született.

Csató Martin (ETO FC Győr játékosa): Úgy gondolom, hogy a hozzáállásunkkal nem lehetett panasz. Tettük a dolgunkat, de az öltözőben is megbeszéltük, hogy sajnos rosszul, amit a héten gyakoroltunk, abból nagyon keveset adtunk vissza a pályán. Előre kell tekinteni, jövő héten a Balatonfüred ellen győzelmi esélyekkel lépünk pályára és mindent meg fogunk tenni a győzelemért.

ETO FC Győr-MTK Budapest II. 0-0 (0-0)

ETO: Horváth - Németh M (Németh L.), Nagy, Csató, Köles - Lénárth, Pongrácz (Weitner), Illés, - Szabó B. - Szabó Zs. (Mayer),- Szabó L.
Vezetőedző: Preszeller Tamás

MTK II: Fadgyas - Sági, Talabér, Széles, Deutsch, Pintér, Hajdú, 0Szatmári (Schrammel), Takács (Bayer), Hujber, Darko (Katona)
Vezetőedző: Pölöskei Gábor

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink