Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szabó Bence: két meccs, két győztes gól

Nagyszerűen kezdte a tavaszt az ETO FC Győr és a csapat csatára, Szabó Bence. A fiatal játékos mindkét találkozón győztes gólt szerzett.

Szabó Bence: két meccs, két győztes gól

Két tavaszi mérkőzését egyaránt 2–1-re nyerte meg a feljutásra pályázó ETO az NB III Nyugati csoportban. Ráadásul mindkettőt idegenben vívta meg, így még értékesebb hat ponttal gyarapodott.

Közös a sikerekben, hogy a győztes gólt Csornán és Tatabányán is Szabó Bence szerezte.

„Valóban remekül rajtoltunk és ennek nagyon örülünk – kezdi Szabó Bence. – Ez is kell ahhoz, hogy nyáron elérjük a célunkat és felkerüljünk az NB II-be. A két győzelem az egész csapat érdeme, mint ahogy a gólok is, de azért jó érzés, hogy mindkét fordulóban csereként beállva én szereztem a győztes találatainkat."

A tatabányai meccstől sok szurkoló féltette a győri együttest, mondván, a hazai légiós- alakulat ellen belefuthat egy kínos vereségbe. Ennek éppen az ellenkezője történt, az utolsó percben a három pontot érő gólt az ETO szerezte meg.

„Szabadrúgással jött a Tatabánya a kapunk előtt, utána megszereztük a labdát – emlékezik a csatár. – Én a sorfalban álltam, onnan kezdtem el teljes erőmből sprintelni, mert láttam, hogy fellazult a hazaiak védelme és van esély az ellenakcióra. Szabó Lukinál volt a labda, belül Németh Laci érkezett, én Lukács mögött balról jöttem, amikor elém sarkalta a labdát. Aztán nem volt nehéz dolgom, jobb lábbal hét méterről a bal sarokba rúgtam. Érdekesség, hogy Csornán is Lukácstól kaptam a gólpasszt."

A zöld-fehérek honosított új igazolásaival mindenki elégedett, Lénárt Tamás a középpályán, Szabó Lukács pedig a csatársorban jelent erősítést.

„Bízunk a jó folytatásban – említi Szabó Bence. – A hétvégén Csepelen játszunk, hozzájuk is három pontért megyünk. Jó játékkal és gólokkal szeretnénk kiszolgálni a szurkolótáborunkat, amely a buzdításával Tatabányán is nagy erőt adott nekünk."

Szabó Bence Veszprémben kezdte labdarúgó-pályafutását, ötéves kora óta focizik és ötödik éve az ETO játékosa.

„Nagyon szeretem Győrt és nagyon jól érzem magam a klubnál is. Remek közösség a miénk. Az ETO-ban két meccset játszottam az NB I-ben is, nagyszerű élmény volt. Mindent megteszünk azért, hogy előbb feljussunk az NB II-be, majd teljesüljön az álmunk és a csapat visszatérjen velünk az első osztályba" – mondja végül a zöld-fehérek fiatal támadója.

kisalfold.hu

Kapcsolódó hírek

Preszeller Tamás: Nyerni megyünk Csepelre!

Preszeller Tamás: Nyerni megyünk Csepelre!

"Ismét egy idegenbeli mérkőzés, biztos, hogy teljesen más meccs lesz, mint a Tatabánya ellen. A célunk nem változott, ugyanúgy megszeretnénk nyerni a mérkőzést a Csepel otthonában. Úgy érzem a felkészülésünk sikerült, ismerjük a Csepel gyenge pontjait, és tudjuk, mi az erősségünk. Ebből a kettősségből szeretnénk győztesen kikerülni." - mondta Preszeller Tamás.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink