Hétvégén női és férfi futsal Final Four
A szombaton 15:30-kor kezdődő RÁBA ETO - Berettyóújfalu mérkőzést a Digi Sport 3 élőben közvetíti. A vasárnapi női döntőt 13:30-kor, a férfi döntőt pedig 16:15-kor a Digi Sport 2 közvetíti.
Megismétlődik a tavalyi elődöntő a futsal Final Fourban. A címvédő győriek ezúttal is az egyik legnagyobb riválisukkal, az MVFC-Berettyóújfalu csapatával találkoznak a gyöngyösi négyes döntőben. Lódiékra nem vár könnyű feladat.
"Nemes ellenféllel találkozunk az elődöntőben. Tavaly is sikerült legyőzni ősi riválisunkat, akiket így még jobban hajt majd a visszavágási vágy. Nagy mérkőzés lesz, az biztos. Szoros küzdelem lesz, mint az idei bajnokink." - mondta az ETO csapatkapitánya.
A Mezei-Vill mestere szerint tökéletes teljesítménnyel lehet csak esélyük a döntőbe kerülésre.
"Mint a sorsolás előtt mondtam, nem volt kedvenc ellenfél, most sem gondolom másképp. Kupagyőztesek akarunk lenni, és ehhez úgy gondolom, a Győrt mindenképp egyszer meg kell vernünk, ezt most az elődöntőben kell megtennünk. Persze ehhez tökéletes teljesítményre van szükségünk." - tette hozzá Turzó József.
A másik ágon az első osztályú Dunaújváros az NBII-es Ferencváros csapatával vív majd élet-halál harcot.
FUTSAL MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ, PROGRAM
2016. február 20. (szombat)
Női futsal Magyar Kupa-elődöntők
10.30: ÁRKÁD ETO–ASTRA-E'LIOS KKFHÁZI BULLS
13.00: HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE–BRAND MISSION-U-LIGHT
Férfi futsal Magyar Kupa-elődöntők
15:30: RÁBA ETO–MVFC-BERETTYÓÚJFALU (Tv: Digi Sport 3 – élő)
18:00: DUNAFERR DF RENALPIN–FRADI FUTSAL (Tv: Digi Sport 3 – 23:10 felvételről)
2016. február 21. (vasárnap)
11.30: Gálamérkőzés a színészválogatott részvételével
13.30: Női Futsal Magyar Kupa-döntő (Tv: Digi Sport 2 – 23:10 felvételről)
16.15: Férfi Futsal Magyar Kupa-döntő (Tv: Digi Sport 2 – élő)
futsalhungary.hu