Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egygólos rangadón vereség!

Futsalban szokatlan egy gólos, végletekig kiélezett rangadón vereséget szenvedett csapatunk a Tolna otthonában.

Egygólos rangadón vereség!

Mindkét csapat előtt sok lehetőség adódott. Első félidőben is voltak helyzeteink, de ekkor egy kicsivel még a Tolna támadott többet. A második játékrészben sokszor jutottak el lányaink a kapuig, de próbálkozásaink célt tévesztettek vagy éppen Vincze Anikóban akadtak el. A 26. percben eladtuk a labdát, ezzel Varga Adél indult meg a jobb szélen és középre tálalt. Hodován Edit 3 méterről pedig kíméletlenül a kapuba vágta a játékszert. (1-0) A győri lányok ezen hibája végzetesnek bizonyult, a sok helyzet ellenére több gól nem esett a találkozón, így a tolnaiak otthon tartották a fontos 3 pontot.

Jövő héten ott a javítás lehetőség lányaink előtt a gyöngyösi Final Fourban. Ahol szombaton az elődöntőben az Astrával találkozunk. 

Biztassuk minél többen a helyszínen csapatunkat!
Hajrá ETO, hajrá lányok!

Frank Tamás (Tolna, vezetőedző): - Összeségében egy kiegyenlített mérkőzést láthatott a közönség, amit végre egy igazi futsal rangadónak is nevezhettünk. Úgy gondolom, kis szerencse segítségével megérdemelten tartottuk itthon a 3 pontot.

Lódi Tamás (Árkád ETO, vezetőedző): - Úgy gondolom, egy nagyon jó mérkőzést láthattak a szurkolók. A ziccerek befejezésével hadilábon álltunk és egy hibával saját magunkat vertük meg.  Véleményem szerint kitudjuk javítani a hibáinkat és nagyon remélem, úgy fogunk dolgozni ezen a héten, hogy rászolgáljunk játékunkkal is a Final Fourra. Ott már csak az járhat sikerrel, aki 100%-ig oda teszi magát.


Brand Mission-U-Light Tolna-Mözs - Árkád ETO 1-0 (0-0)

Tolna: Vincze A. - Hodován E., Fábián R., Varga A., Megyes Á. 
Cserék: Orbán R., Ősz Cs., Buchmüller P., Ferenczi A., Bozsik N., Maláti D.
Vezetőedző: Frank Tamás

ETO: Bocsárdi E. - Jakab R., Szórádi N., Vígh R., Újvári K.
Cserék: Mészár K., Németh L., Jakab P., Öreg C., Mészáros D., András F., Csuti M.
Vezetőedző: Lódi Tamás, asszisztens edző: Molnár Attila 

Gólszerző: Hodován E. (26.)

eto.hu | Baracskai Ádám 

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó hírek

Rangadó Tolnán

Rangadó Tolnán

A hétvégi rangadók egyikén az Árkád ETO a Brand MIssion-U-Light Tolna-Mözzsel játszik a bajnoki pontokért.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink