Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Folytatódik a bajnokság, szombaton Csornán kezd az ETO

Szombaton 14:00-kor a Csorna együtteséhez látogatunk és kezdjük meg a feljutásért folytatott tavaszi hadjáratot.

Folytatódik a bajnokság, szombaton Csornán kezd az ETO

A tabella utolsó helyén szerénykedő Csorna két ETO kölcsönjátékossal erősítette meg keretét a télen, hiszen Kerékgyártó Dávid és Dávid Ferenc a tavasszal kölcsönben szerepel a klubnál. Kerékgyártó már be is talált újdonsült klubjában, amikoris a Csorna 3-0-ra verte a 15. helyezett Sárvárt. A kispadon is történt változás, januártól ugyanis a korábbi ETO kiválóság, Hannich Péter irányítja a csornaiakat.

A két csapat augusztusban az első fordulóban találkozott egymással, akkor az ETO sima mérkőzésen 3-0-s győzelmet aratott. Reméljük holnap hasonló sikereknek örülhetünk és rengeteg győri szurkoló kíséri majd a csapatot.

Hajrá Győr! Hajrá ETO!

Preszeller Tamás (ETO FC Győr vezetőedzője): Már épp ideje, hogy elkezdődik a bajnokág, hosszúra sikeredett a felkészülés. Amit elterveztünk, azt sikerült elvégezni, tulajdonképpen három győzelem, két döntetlen és egy vereség a felkészülési mérkőzéseken, ami nem volt rossz. A Csornai SE ellen úgy érzem megfelelően felkészültünk. Egy nagyon jó, megújult csapat ellen kezdünk, több új játékossal erősítettek, de a győzelem reményében megyünk Csornára!

Hannich Péter (a Csornai SE vezetőedzője): Elkezdődik a bajnokság, nem túl hosszúra sikeredett a felkészülési időszak. Egy héttel a bajnokság kezdete előtt állt össze az a keret, jelen pillanatilag csak egy két formációt tudtunk gyakorolni. Maximálisan tiszteljük az ellenfelet, de a célunk mindenképpen, hogy a bajnokság kezdetétől pontot és pontokat szerezzünk, ami feljogosít később minket arra, hogy a véghajrában ne legyenek kiesési gondjaink.

Hétvégére még több sebtől vérzünk, a jó formában lévő Serfőző eltiltás, Kerékgyártó a két klub közötti megállapodás miatt nem játszhatnak. Mellettük Babics és Véghelyi kisebb sérüléssel bajlódik játékuk kérdéses.

Az ETO FC Győr ellen három cserével tudunk kezdeni emiatt, de mindent megteszünk azért, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végén az egyik feljutó helyen az ETO neve szerepel majd. Természetesen nincs veszíteni valónk, és mint minden sportember, így mi is a győzelem reményében lépünk pályára.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink