Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Két játékos távozik az ETO-ból

Közös megegyezéssel szerződést bontott az ETO FC Győr Demjén Gáborral valamint Kovács Ádámmal.

Két játékos távozik az ETO-ból

Kovács Ádám korábban a Nyíregyháza, a Vasas, a Kecskemét, a Debrecen és a Sopron játékosa is volt. Az ősz végén érkezett játékos nem tudta beverekedni magát a csapatba, mindössze 3 meccsen lépett pályára csereként, ezért az NB II-ben 10. helyezett Balmazújvárosban folytatja. Az ősszel kétszer kezdő és hatszor csereként beálló Demén Gábor egyelőre nem tudni melyik egyesületben folytatja.

Mindkét játékosnak sok sikert kívánunk pályafutásuk folytatásához!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink