Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A bajnokság elejére felépülhet csatárunk: Pákolicz Dávid

A tavaly nyáron hazatérő játékosunk régóta küzd sérüléssel, viszont pár héten belül már akár ott lehet a többiekkel a pályán.

A bajnokság elejére felépülhet csatárunk: Pákolicz Dávid

„Elég nehéz időszakon megyek keresztül, hiszen bár nagyon szeretnék, egyelőre nem futballozhatok – mondta a 31 éves labdarúgó, aki elárulta, miért nem játszhat: – Tavaly márciusban szenvedtem részleges Achilles-ín-szakadást, ami azóta meggyógyult, ám egy korábbi – ezzel összefüggő – saroksérülésem kiújult. Meg kellett műteni, novemberben operáltak meg Székesfehérvárott."

A beavatkozást természetesen kényszerpihenő követte.

„Három-négy hónapot kell az ilyen műtétek után kihagyni, most két és fél hónapnál járok. Ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, márciusban térhetek csak vissza. Nem így terveztem, szerettem volna minél előbb játszani, segíteni" – tette hozzá Pákolicz, aki fiatalon került először Győrbe.

„Klement István alig húszévesen hívott Kalocsáról Győrbe, az ETO junior csapatába. A következő évben néhány hónapra kölcsönbe a győri DAC-hoz kerültem, majd közel három évig az ETO első csapatának a tagja lehettem. Ezután először kölcsönbe, majd végleg Nyíregyházára igazoltam. Fél év pécsi kitérővel ott hat évig futballoztam, lejárt a szerződésem, s tavaly augusztusban tértem vissza Győrbe. Nagyon örültem, s köszönöm az ETO-nak, hogy számoltak velem."

Pákolicz szerint nem kétséges, hogy már idén feljebb lép új együttese.

„Bár csak a lelátóról tudtam figyelni, a csapatunk szerintem kimagaslik a mezőnyből. Nagyszerűen kezdtük a bajnokságot, aztán jött egy rosszabb sorozat, egy kisebb hullámvölgy. Ekkor látszott, hogy hiányzik még a játékosainkból a rutin. Ebben szeretnék majd segíteni, a már fontos meccseken márciusban pályára lépni. Biztos vagyok benne, hogy már idén feljutunk a másodosztályba, aztán jöhet újra az élvonal" – tette hozzá bizakodva a futballista.

A győriek csupán az ötödik – feljutást nem jelentő – pozícióból folytathatják a bajnokságot. A 18. fordulóban, február 14-én Csornán kezdik a tavaszi szezont.

kisalfold.hu

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink