Cél a legjobb négy!
Épphogy véget ért a téli pihenő, lányainkra máris újabb megmérettetés vár a hétvégén. A vasárnap 17:00 órakor kezdődő összecsapáson a Diósgyőri VTK lesz a vendégünk a Magyar Kupa 2. fordulójában.
Az őszi bajnoki találkozó során Vígh Renáta 5 góljával és Szórádi Nikolett triplájával sikerült fölényes győzelmet aratnunk, ám ennek ellenére fej-fej mellett halad a két együttes. Ellenfelünknek a debreceniekkel szemben kellett a továbbjutást kiharcolni, azonban nekünk az idei szezon első kupaszereplése lesz. Bátran jelenthetjük ki, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, a Final Four-ban való részvétel kivívása a cél. Nem utolsó sorban, Győr ad otthont ismét a négyes döntő lebonyolításának, így hazai környezetben szurkolhatnánk mind a női és bízzunk benne, férfi csapatunknak is egyaránt. Aki teheti, buzdítsa a lányokat a helyszínen már ezen a hétvégén!
A mérkőzésről, Szórádi Nikolettet a Rába ETO válogatott játékosát és Lódi Tamás vezetőedzőt is kérdeztük:
.jpg)
Szórádi Nikolett: Két hét szünet után, hétfőn kezdtük el a felkészülést. Az héten az edzéseink arról szóltak, hogy visszarázódjunk és felpörögjünk a hétvégi kupameccsre. Mindez rengeteg taktikai elemmel párosult. A Miskolc csapatával mindig ki-ki meccset játszottunk, így biztos vagyok benne, hogy izgalmas mérkőzés várható. Nagyon remélem, hogy hazai környezetben győzelmet aratunk.
Lódi Tamás: Nagyon várjuk már a mérkőzést, egész héten erre készültünk a lányokkal. Igazán majd, csak a mérkőzésen fog eldőlni mennyire volt sikeres! Mindenesetre remélem, mi fogunk bejutni a Final Fourba!
eto.hu | Mészár Krisztina