Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Továbbra is az NBII a célkitűzés

Megerősített kerettel bíznak a jó felkészülésben.

Továbbra is az NBII a célkitűzés

Az ETO kizárása után nagy sikernek könyvelték el Győrben, hogy az NBIII-ban indulhatott az ETO FC Győr a 2015/16-os idényben. Az elképzelés az volt, hogy az Akadémián nevelkedett játékosok és korábban Győrben játszott játékosokkal alakuljon ki egy bajnokesélyes csapat. Jól is kezdett az ETO hét győzelem és két döntetlen után azonban megtört a csapat lendülete, ekkor Preszeller Tamás váltotta Németh Zoltánt a kispadon. aki megállította a csapat lejtmenetét a tabellán. Végül az ETO az ötödik helyen zárt ősszel. Ezután megerősítették, hogy a szakmai igazgató marad az edző nyárig.

Dr. Drucskó Zoltán az ETO elnöke szerint abban volt a legkisebb kockázat, hogy Preszeller Tamás marad az ETO FC Győr vezetőedzője, akivel Győrben az NBIII-asok vezetése mellett továbbra is szakmai igazgatóként számolnak a jövőben. A szezon végén új edzővel folytatják, de ez a váltás eddig jól működött, addig nem szeretnének újabb bizonytalansági tényezőt.  „Nyugalmat szeretnénk és a munkára összpontosítani!”– nyilatkozta a zöld-fehérek elnöke.

A nyugati csoportot vezető Fradi előnye tíz pont az ETO-val szemben, így a bajnoki cím elérése nagyon nehéz lesz, mivel az NBI-es Ferencváros és a Videoton nem juthat fel, várhatóan a Mosonmagyaróvár és a Dorog lesznek az ETO legnagyobb riválisai. A csapatból kevesen nyújtottak egyenletesen jó teljesítményt, így erősítésre mindenképpen szükség lesz.

„Szeretnénk egy védekező középpályást, egy támadó középpályást, egy csatárt és egy szélsőt is. Nagyon várjuk már a sérültjeink felépülését, január 4-én újult erővel vághassunk neki a teendőknek. Remélhetőleg egy olyan felkészülést tudunk produkálni, ami gyakorlatilag a vágyainkat, álmainkat beteljesíti.” -  szögezte le Dr. Drucskó Zoltán az ETO FC Győr elnöke.

Az első igazolási hír már befutott, Imrik László visszatér Győrbe, az NBI-ben  az ETO-ban debütáló 30 éves játékos, aki az előző szezonban a Budaörs játékosaként szerepelt. A DAC-nál, Felcsúton, Vasasnál és Csákvárott is megfordult támadó fél plusz egy évre aláírt az ETO-hoz.

gyorplusz.TV | eto.hu

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink