Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Fölényes hazai győzelem

6-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC a Sárvár ellen. Illés Dávid tripla, Mayer dupla felső fokon!

Fölényes hazai győzelem

Már az első félidőben háromra nőtt az ETO előnye a 20. percben 10 főre fogyatkozó Sárvár ellen Németh László majd Illés Dávid duplájával. A szünet után nagy kedvvel futballozó Győr, lemásolta az első félidő eredményét, Mayer Milán kétszer is eredményes volt, Illés Dávid pedig megszerezte a harmadik találatát. Magabiztos, fölényes hat gólos hazai győzelem született, az ETO abszolút kiszolgálta szurkolóit.

A kezdetektől magához vette az irányítást az ETO a Sárvár elleni mérkőzésen, támadtak a hazaiak, azonban a helyzetek kimaradtak. A hatodik percben Mayer Milán lőtt félfordulattal a kapura, azonban a vendég kapus kitornázta a gólba tartó lövést. A 16. percben ismét Mayer előtt lehetőség, azonban nagy helyzetben a bal kapufa mellé vágta a labdát. A 20. percben a győri mezőnyfölény góllá érett, amikor Horváth András rántotta vissza Szabó Ádámot a 16-oson belül, mikor lendületből egy az egyben kapura indult a bal szélen. A bíró azonnal 11-est ítélt és a vendégek 6-osát zuhanyozni küldte.

A 11-esnek a sértett futott neki, azonban Osvald Márkó fogta a jobb sarokra tartó lövést, a kipattanóra Németh László startolt a leggyorsabban, majd nagy erővel a bal alsó sarokba vágta a labdát (1-0).

Támadásban maradt az ETO, a tízfőre fogyatkozó Sárvár beszorult kapuja elé a következő percekben. A 24. percben középen Illés Dávid játszotta tisztára magát, majd rendkívül pontosan lőtt a jobb alsó sarokba, Oslvald csak beljebb tudta segíteni a lövést (2-0).

A 40. perben okos góllal háromra növelte előnyét az ETO. A kifutó kapus mellett gurított a hálóba a második találatát szerző Illés Dávid (3-0).

A mérkőzés szünetében a szerb EB-re kijutó magyar futsal válogatott győri játékosait (Dróth Zoltán, Harnisch Ákos, Tóth Gyula) köszöntötte Bolla Péter Polgármesteri Biztos és Dr. Drucskó Zoltán az ETO elnöke.

Az 56. percben Weitner Ádám szöktette a jobb szélen Németh Lászlót, aki a pontosan érkező Mayer Milánhoz továbbított. A center nagy erővel vágta a hálóba a Győr negyedik gólját (4-0).

A 65. percben 11-eshez jutott a Sárvár. Horváth Dániel a győriek kapusa a Subicz G.középre tartó lövését megfogta, majd az ismétlést is a hatalmas bravúrral tornázta ki a bal alsó sarokból. Az emberhátrányban focizó Sárvár becsülettel harcolt a szépítésükért, azonban a kevés helyzetből amit kidolgoztak, nem sikerült a győriek kapujába találniuk.

A 78. percben Illés Dávid tudott triplázott, Németh Márk ívelését kapásból lőtte a léc alá a jobb kapufánál, úgy hogy Osvaldot is érintette a labda (5-0).

A 82. percben Vankó Imre keresztlabdáját Mayer Milán méterekről vetődve vágta a Sárvár kapujába nagy erővel (6-0).

Az ETO FC Győr teljesen megérdemelt győzelméhez nem fér kétség, a szurkolókat maximálisan kiszolgáló hazai játékosok akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. A Sárvár becsülettel küzdött, de tíz emberrel nem volt esélye a Győr ellen.

Németh Zoltán (ETO FC): Gratulálok a játékosaimnak, a kiállításnál eldőlt a mérkőzés. Nagyon örülök, hogy nem álltunk le, hanem próbáltunk minél több gólt elérni. Szép támadásokat vezettünk, látványos gólokat rúgtunk. Annyit tudok mondani a srácoknak, hogy így tovább! A jövő héten megyei rangadó nehezebb ellenféllel, szeretnénk folytatni a jó szereplésünket.

Takács Gábor (Sárvár FC): Gratulálok az ETO-nak, megérdemelten nyertek. A 20. percben saját magunkat végeztük ki, a kiállítással lerendeztük a mérkőzést. A Győr könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, sajnos több játékosom nem állt a helyzet magaslatán. Nekünk is voltak helyzeteink, kihagyott 11-esünk, de nagyon jól játszott a hazai csapat. Dolgozunk tovább a benntmaradásért, Győr pedig megérdemelné, hogy gyorsan magasabb osztályba jusson.


ETO FC GYŐR-SÁRVÁR FC 6:0  (3:0)

ETO FC: Horváth D. – Köles J., Kozma M., Nagy Á., Németh M., Pongrácz V., Németh L. (Demjén G. 67), Weitner Á. (Kerékgyártó D. 73), Szabó B. (Vankó I. (55), Mayer M., Illés D. – Vezetőedző: Németh Zoltán

Sárvár: Osvald M. – Csákvári Zs., Subicz G., Horváth A., Ambrus T., Tancsics Zs. (Ódor B. 59)Rózsa P., Rajos G., Sipos B. (Potyi G. 25), Tóth L. (Csire Á. 76), Klauzer Á. - Vezetőedző: Takács Gábor

Gólszerzők: Németh L. (21), Illés Dávid (25, 40, 78), Mayer M. (56, 82)

Sárgalap: Weitner Á. 30, Subicz G. 31

Kiállítva: Horváth A. (20)

etofutsal.hu

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink